Ha bármit megváltoztathatna magán, a japán nőnek három kívánsága lenne. Magasabbnak, fehérebbnek, és fiatalabbnak lenni. Plusz 15-20 centi az álom, és a látszat fenntartásához a legtöbben tűzön-vizen át ragaszkodnak. Hegyi túrázás közben, biciklizéshez, tengerparti homokban: ez csak három szituáció, amiben japán lányokat magassarkúban lehet látni. Síma testápoló, arckrém sosem lesz itt igazán kelendő, ha nincsen fehérítő hatása. Nyugati országokban a lebarnult bőr mit akar sugallni? Az illető sokat utazik, nyaralás, tengerpart, pénz, sport, outdoor, fitt, szexi. Itt viszont a hófehér bőr gondolattársításai: előkelő, kifinomult, kecses, elegáns, nem éri napfény, mert dolgoznia nem kell.

A Japan Times-ban olvastam valamikor, hogy egy KANEBO nevű japán cégnek pár éve sikerült olyan arckrémet a piacra dobnia, amibe konkrétan pigment-ölő kémiai anyagokat kevertek, az abszolút fehérítés céljából. Ez úgy hatott, hogy “leucoderma”-t okozott, pigment-veszteséget, mint például az égési sérülések. A cég akkor lett csak felszólítva a termék visszahívására, miután a tízezredik vásárló is panaszt emelt, az arcán itt-ott megjelenő teljesen színtelenné vált foltok miatt. Röpke egy évvel késöbb le is állították a termék gyártását.

A szóba jöhető testrészek közül egyértelműen az arc, az arcbőr játsza a legfontosabb szerepet, ha egy nő vonzó akar lenni. Vagy helyesebben: meg akar felelni a “vonzó nő” nevű típus sztenderdizált ismertetőjegyeinek. Most azt hagyjuk, hogy van, aki reggelente öt percig magánhangzókat formál a szájával a tükör előtt, mert az izomból kimondott A-I-U-E-O megtornáztatja és karbantartja az arcizmokat. Arra se térnék ki hosszan, hogy a tátott szájjal harapást mélyen nőietlennek ítélik. Ezért néhány hamburgeresnél (ahol, hát, nem nagyon lehet másképp enni) minden burgerhez jár egy ravasz kis arc-eltakaró csomagolás, amit a száj elé tartva megőrizhetjük női méltóságunkat. A papír külső oldalán ráadásul egy gyönyörű arc (alsó fele) látható. A szépség-pajzs diszkrét takarásában felszabadultan majszolhatjuk a tintahal-tintával átitatott, éjfekete burgerunkat. És azt már tényleg csak futólag említem meg, amikor egyes japán nők az önfeledt kacagás pillanatában, reflexszerű mozdulattal (ahogyan más a térdére csap, vagy eltakarja a száját) gyorsan odakapnak a halántékukhoz, hogy mutató- és hüvelykujjukkal még időben szétfeszítsék a bőrt a szem sarkánál, mielőtt a nevetőráncok megjelennének és hazavágnák az arcbőr símaságát.

Maradjunk inkább, az a tuti és az érdekes, a konkrétumoknál, annál is inkább, mert a múlt héten beszabadultam egy szépségápolási boltba, eredetileg nem is blog-anyaggyűjtési szándékkal, de a hely valóságos aranybányának bizonyult! Csak néhány kedvencem:

Putti Lips - A szájnál kicsit nagyobb, műanyag dobozka, amivel a következőképp kell eljárni. Ajkaidat a nyílásokba helyezed, majd jó keményen rászívsz. Szívod, szívod, mintha az életed múlna rajta, egy-két percig. Kész is vagyunk, a nyílásokból mostmár kihúzhatod kellőképp szexivé deformált, fel- és lekunkorodó ajkaidat. 

Slim Mouth Piece - Minden olvasó tegye a szívére a kezét és legyen őszinte. Ki az, aki reggelente a tükör elé állva nem szomorodik el, arra gondolva: “Miért ilyen rövid a szám?” Ez a termék ránézésre hasonlóan működik, mint bármi, amivel egy túl szűk nyílást kell szélesebbre szétfeszíteni. Nem állítom, hogy az életben sok olyan helyzet fordul elő, ahol erre lenne szükség. A japán nő mindenesetre fogja, és az eszközt horizontális értelemben véve, esztétikailag hátrányos helyzetű szájába helyezi. Összeszorít, elernyeszt, összeszorít, elernyeszt. Ennek a tornának a hatására vagy megnyúlik a száj a fülek irányába, vagy a nyomás alatt a pálcika kettétörik, átszúrja a gégét, és lassú fájdalmas halálhoz vezet. Így vagy úgy, de szépségápolási problémáink mindenképp megoldódnak.

Rainbow Beauty Nose - Magától értetődik. Az orr néha turcsi, tömpe. Az orrlyukakba erőltetett hosszabító bigyó azonban - ha véletlenül fel nem szippantjuk - szépen kitolja az orr hegyét, egyenesen előre, a kívánt férfi irányába. Használata ugyan veszélyes, de legalább kényelmetlen.

Caxa appu - Ez a csodálatos termék, megvallom, okozott némi fejtörést. Elegánsan ívelő, lendületes formavilága rejtélyes, és enyhén erotikus kisugárzással bír. Funkciója nem azonnal megfejthető. Valójában a “nem eléggé egyenletes bőrfelszín” illetve a “nem eléggé éles arcél” panaszok esetében ajánlott. Túlságosan kerekded, neadjisten plöttyedt állkapocs-vonalunkat (ha van ilyen szó) lehet ezzel a jópofa kis toner-rel karakteresebbé tenni, buzgó símogatás révén. Az egyenletesen feszülő, maszkszerű arc garantált. Elemes holmiról van szó, kis elektromosság révén egyszerre nyomja le és húzza fel az adott bőrrészt, így edzi. A reklámszöveg szerint "polished and rejuvenated" lesz, aki jól megcaxázza az arcát, és a prospektusból az is kiderül, hogy ez egy 2000 éve használatban lévő eszköz! Ez a rész rám nagy hatást gyakorolt, hisz tudjuk, hogy akkoriban nagyon nehéz volt ceruzaelemet szerezni.

The Face Slimmer - A mindössze nyolcezer yenért, vagyis mintegy tizennyolcezer forintért megvásárolható gumi-ajkakat a hülye se hagyja ott a boltban! A reklámszöveg szerint nem kell többé a plasztikai sebész kése alá feküdni azért, hogy a “tökéletes arcot” örökre megőrizhessük. A tátott szájba óvatosan elhelyezve, először is beillesztjük az ajkakat az erre szolgáló rekeszekbe. Majd, a biztos hatás érdekében hangokat formálunk, főleg az öt japán magánhangzót, de dúdolgatni is nyugodtan lehet. Kollégám mesélte, hogy 10 perccel korábban ért oda a japán magánórájára, amit egy japán hölgy a házában tartott. A tanárnéni leültette a szófára, megkérte várjon 10 percet, amíg ő befejezi a mosogatást, lazán benyomta magának a face-slimmert, és úgy tett-vett a konyhában, énekelgetve. Igen. Énekelgetve.   

Nyelv-tornáztató, toka-megsemmisítő izé  - Nem tudom, nem értem, és nem is akarom érteni.

PAO facial fitness - Ez a hosszú, ruganyos szárnyakkal ellátott óriáscumi talán a legkelendőbb minden közül. Legalábbis az összes boltban külön stand, prospektus, és termékbemutató videó jár hozzá. Ahogy a neve is mutatja, arcfitnesszről van itt szó. Az állkapocs-környéki, szem-környéki izmok napi edzése a lényeg. A feszesség elérhető, ha a terméket mélyen becuppantjuk és fejünk ritmikus fel-le mozgatásával lobogtatjuk a műanyag-szárnyakat. Ha valaki nem hinné el, hogy tényleg működik, akkor itt egy híres arc, egy jólismert fizimiska, egy férfi- és női szíveket egyaránt elolvasztó arcél, jó öreg Ronaldo. Bizony, ez áll a háttérben, lehullott a lepel a titkáról: Ő sem lenne ilyen jóképű gyerek, ha nem minden reggel azzal indítana, hogy szárnyas cumiját jól meglobogtatja. Egy lesifotósnak valahogy még azt a pillanatot is sikerült lekapnia, amikor Cristiano életében először pillantotta meg ezt a szerszámot. Egyértelműen rögtön a hatása alá került. Részletek a videóban.

(Ha tetszik a blog, like-old a Facebook oldalát. Az új írásokat ott mindig megtalálod, nem beszélve sok egyéb japánnal kapcsolatos posztról! Köszönöm!
https://www.facebook.com/majideblog/)