Biztos vagyok benne, hogy sokan szeretnek erről fantáziálni. Van benne valami, ami hat az ember képzeletére, és én magam is szeretek eljátszani a gondolattal, hogyan is nézne ki ez a valóságban, ha megtörténne. Ha egyszer tényleg kiszabadulnának a vadállatok az ueno-i állatkertből és elárasztanák Tokió utcáit. Nagyon meglepődnék, ha akár csak egyetlen olvasó is lenne, akinek ez újdonság, mégis ideírom: errefelé nagyon gyakran vannak földrengések. Kivételesen aktív időszakokban, amilyen 2011 tavasza volt, naponta két-három utórengést is lehetett érezni. Az utóbbi hónapok tektonikus szempontból eseménytelennek mondhatók, de kéthetente egyszer azért így is megmozdul alattam a járda, megrándul körülöttem a nyelviskola. Míg az olyan földrengés, ami teljes épületeket le tudna rombolni továbbra is valószínűtlen, az olyan, ami pusztán csak megrongálhatja őket simán előfordulhat. Ez áll az Ueno állatkert aggodalmának a hátterében. 

Mi a teendő, ha a rezgések során elcsúszott, széttört, elhajlott ketrecekből hirtelen bármelyik állat ki tud furakodni, és pár pillanat alatt elrohanni az utcán? A kézenfekvő válasz: még az állatkert területén meg kell állítani, elfogni és ártalmatlanná tenni. Erre pedig - hasonlóan a többi földrengéses, cunamis, hurrikános, apokaliptikus forgatókönyvhöz - a vészhelyzetet szimuláló gyakorlatozással lehet felkészülni. De az ueno-i állatkertben rengeteg vadállat található, és - gondolom én - adott helyzetben mindegyik másképp viselkedne, máshogy agresszív, más eszközök kellenek a megfékezésére. Melyiket érdemes kiválasztani a szimulációhoz? Az oroszlánt? A gorillát? Az orrszarvút? Hosszas mérlegelés után a szakértők döntöttek: ha van egy állat, amitől igazán tartanunk kell, az a zebra. 

A gyakorlat fényes nappal, nyitva tartás alatt, a látogatók közt zajlik le, és többször is megrendezésre került, így mostanra már a tökéletességig sikerült fejleszteni a zebraelkapás módszereit. A dolog logisztikai oldala nem igényel hosszabb leírást. Az állatkert egyik tágas, nyitott részét gondosan elkerítik, az altatólövedékeket bekészítik, valaki odaoson a zebraketrec mellé, jó alaposan végigtanulmányozza, hogyan néznek ki a fekete-fehér csíkok, és ennek alapján megvarrják a jelmezt, amit a zebra szerepét eljátszó alkalmazott fog majd viselni. 

Amíg a kolléga zebrának öltözve rohangál, a többiek felállítják a rögtönzött hálós falakat, a rendőrök pedig megpróbálják evakuálni az állatkertet - úgy csinálnak, mintha kiküldenék a látogatókat, akik pedig úgy csinálnak, mintha elmenekülnének. Az általános jókedv és fényképezgetés közepette a zebra nekirohan az egyik gondozónak és a falnak löki, az illetőt szívrohammal kell - eljátszva - kórházba szállítani. Mindeközben a bátrabbak sokkolóval, az óvatosabbak fegyverrel támadnak a megvadult állatra. A beöltözött alkalmazott még egy ideig fetreng és szenved a földön, aztán már csak mozdulatlanul fekszik. Az “Ueno Zoo Emergency Team” egyik embere leparkol mellé a zebrás szituációkhoz használt zebracsíkos kocsijával, és szakszerűen ellenőrzi, rendesen hatottak-e az altatók: párszor jól megbökdösi az állatot egy bottal.

Az igazsághoz két dolog hozzátartozik. Egyrészt korábban már rendeztek hasonló szimulációt (bár talán ebben a helyzetben a “bemutató” vagy az “előadás” helyesebb kifejezés lenne) orángutánnak, gorillának öltözött szereplőkkel is. Másrészt, az adott állatot mindig egy őt régóta gondozó ember alakítja, aki pontosan ismeri és ezért utánozni tudja a tipikus viselkedését. A zebrajelmezbe bújt fiatal lány például ezt nyilatkozta: “A zebrák kiszámíthatatlanok, mert nagyon könnyen pánikba esnek. Én magam is pánikszerű állapotban voltam végig!” 

Ha tetszik a blog, like-old a Facebook oldalát. Az új írásokat ott mindig megtalálod, nem beszélve sok egyéb, Japánnal kapcsolatos posztról! Köszönöm!