Elfogultság, túlzás és gonoszkodás nélkül ki lehet jelenteni: a japánok nem jók angolból. Ez egy nemzetközileg eléggé ismert tény, és gyakran olcsó gúnyolódáshoz is vezet, ami nekem (itt, most) nem célom. Bárki, aki ezt alaposan végiggondolja, be kell, hogy lássa: ennek a tudás-hiánynak az egész ország látja a kárát. Üzletember tanítványaim sokszor mesélik, hogy amerikai és európai cégek egyre gyakrabban veszítik el a türelmüket a hibás angolságú szerződések, a rossz kiejtés miatt érthetetlen videó-konferenciák során. Sokan inkább lemondanak a japán piacról, és angolul jól tudó országokra (Hong-Kong, Taiwan) koncentrálnak.

 

Az én tapasztalataim alapján nem az a legfőbb baj, hogy a japánok nem tudnak jól angolul, hanem inkább az, hogy nem tudnak jól angolt tanulni és angolt tanítani. Nagyon röviden: az elsőnek az oka a mereven szabály-követő lelkialkatban keresendő. Valaki, aki neveltetése miatt zsigerileg retteg attól, hogy eltérjen a „helyestől”, nem nagyon képes arra a laza kreativitásra és rugalmasságra, ami az idegennyelven való beszélgetéshez kell. Ami a második problémát illeti: az iskolai angolórák során a gyerekek egyszer sem szólalnak meg. A negyvenöt perc monoton jegyzeteléssel telik, az otthoni tanulás pedig brutális mennyiségű szókincs robotikus magolásával. Feleltetés, párbeszéd nincsen, és még az egyetemi angolszakon se jobb a helyzet. A szóbeli vizsga fogalma ismeretlen, az oktatás pedig nem angolul, hanem japánul folyik.

 

Ami engem személyesen leginkább megvisel (mert annyira könnyen orvosolható lenne), az egy ennél sokkal konkrétabb, kézzelfoghatóbb dolog. Nevezetesen a helyesírás, és azon belül is az R és L betűk összekeverése. Hogy két ismert szót válasszak: a „ramen” elején R betű áll, a „godzilla”-ban pedig L, de a japán eredetiben ez a két hang teljesen azonos. Ugyanúgy is vannak leírva, „ラ” azaz „ra” szótag van az egyiknek az elején, a másiknak a végén. Ez azonban ugyanannyira „ra”, mint amennyire „la”, vagy ugyanannyira egyik sem. Képzésileg a két hang között áll félúton, és abszolút mindegy, hogy japán szavak angol átírásában melyiket választom. A Skytree torony melletti hatalmas bevásárlóközpont homlokzatán SOLAMACHI felirat van, egyes katalógusaiban viszont már SORAMACHI. Ezzel speciel nincs semmi bajom. Jó, hát a következetlenség kicsit bugyután hat, de nyilván két különböző cég gusztusának másképp esett jól átírni, és nem egyeztettek.

 

A gond akkor kezdődik, amikor angolból átvett szavakat próbálnak később visszaírni japánból angolba. Ez, ugye, már egyáltalán nem mindegy. Így lesz az étlapokon a rák „clab”, a tarja „spare libs”. Így lesz a fent említett bevásárló-központ ágynemű osztályán „bedrinen” felirat, és az állatkertben az oroszlános játékokon „raion”. Épp a múlt héten találkoztam két különösen hátborzongató mutánssal. Az étlapon a csontnélküli csirke „born-less chicken” néven futott, amiről először azt hittem, hogy a tojás bonyolult körülírása. A puccos divatáruház puccos kávézójában pedig (a mindent uraló egészséges-mánia és fogyózás-őrület nevében) csak zéró kalóriás bort lehetett kapni, úgy mint „carolie less wine”. Álljunk itt meg egy pillanatra és ízlelgessük kicsit ezt a feliratot. Ebben ugye két dolog is igazán megdöbbentő. Az egyik, hogy még ha csak tippre megy is, hogy L vagy R, 50% esély akkor is lenne a helyes megoldásra, de valami bizarr balszerencse folytán mindig sikerül pont rosszul tippelni, akár egy szón belül kétszer is. A másik, hogy egy kávézó, ami egy belvárosi épület egész tetőteraszát képes kibérelni, és csak a legjobb minőségű Arabica kávékat árulni, az nem képes egy spell-check-et végigfuttatni a saját étlapján.

 

De nem akarok túl igazságtalan lenni. A japán fül egyszerűen így van kondicionálva. Ahogy az óráim során erről épp elégszer meggyőződhetek, a rake-lake, rain-lane, right-light angol szavak között semmilyen különbséget nem érzékel. (És egyébként ugyanez a helyzet a B-V és a F-H hangpárokkal.) Ilyesmi mindenhol előfordul, ahol idegennyelven tanul valaki. A magyar fülnek is sokszor gondot okoz mondjuk megkülönböztetni a thin-sin-fin szavak kezdőhangjait, vagy a meghallani a különbséget a „man” és „men” szavak közepén. Ezt a jelenséget nagyon gyorsan fel kellett fedeznem, miután ideköltöztem. A Japánban töltött első vagy második hónapom idején éppen választások voltak itt. Ez a téma gyakran szóba került az óráim során, felnőtt tanítványok általában nem riadnak vissza a politizálástól. Intim témák viszont soha nem kerülnek elő, ezért nagyon meglepődtem, amikor egyik női tanítványom (a szokásos kiejtési hibát ejtve) vidáman megkérdezte tőlem: In Hungary, how often do you have ELECTIONS?”