Ha egy ország elég messze van tőlünk, vagy kevés időt töltünk ott, könnyen bedőlünk az általánosításoknak. Nem tudom miért, de szívesebben hozunk ítéletet egy-egy nemzetről mint egy-egy idegen egyénről. Ugye világos? Ha két napot töltök Montenegro-ban, és ezalatt hárman nekem jönnek bocsánatkérés nélkül, valahogy nem akaródzik úgy fogalmazni: “Montenegro-ban három bunkóval is összehozott a sors”. Inkább: “Milyen volt Montenegro? Szép, szép, csak kicsit bunkók az emberek.” Ha ehhez még az is társul, hogy távoli, elszigetelt és híresen furcsa országról van szó (vajon mire gondolhatott itt a szerző?...), akkor még könnyebb összekeverni egyes emberek hülyeségét/kedvességét az egész nemzet hülyeségével/kedvességével. Nekünk (lehet, hogy) Japán ilyen, de az amerikai kollégáimnak például Magyarország ilyen, amivel kapcsolatban az egyetlen létező tapasztalatuk: szerény személyem. Ezért sokszor az én viselkedésem az ő szemükben nem csak “Marton’s habits”, hanem “Hungarian habits” - tévesen. Látják, hogyan kötöm meg a sálamat, hogyan fintorgok tüsszentés előtt, hogyan fogom (öt ujjal, szinte marokra) a tollat írás közben, és megjegyzik: “Ahh, ez biztos ilyen magyar dolog.” Emlékeztetnem kell őket, hogy nem minden az, aminek látszom! Valahol azért én mégiscsak egy önálló, független egyéniség lennék, és nem minden porcikámmal szimbolizálom a magyar embertípust. Egyszerűen csak ovis koromban magamtól próbáltam megtanulni írni, ahogy sikerült, és azóta megmaradt ez a lehetetlen, gyerekes toll-fogásom. Hozzáteszem: nem minden esetben tiltakoznék az általánosításaik ellen. Ha egy-egy panaszkodó, pesszimista, önirónikus, sírva-vigadó, vagy valamit olcsón-maszekmódon-találékonyan-megbuherálva-összetákoló pillanatomban kapnának el, én is elgondolkoznék, hogy ezért a magyarságom tehető-e felelőssé.

Amikor tehát Japánban néhány ember beültetett szilikonnal mesterséges domborulatokat alakít ki a homlokán, akkor az a nyugati hírcsatornákon garantáltan “a legújabb japán őrület”-szerű címmel fog futni, amiben az az érdekes, hogy igaz, miközben nem az. Igaz, amit állít, de nem igaz, amit sugall. Őrület? Igen. Japánok csinálják? Igen. A cím viszont azt a benyomást kelti, mintha ez egy országszerte tomboló divathullám lenne. Mintha reggelente a tömött vonatokon lépten-nyomon fej-implantátumok nyomódnának egymáshoz. A dolog realitása tehát ennyi: Extrém test-modifikációs megszállottak vállalnak be ilyet, underground fétis-partik keretein belül. Az átlag japánnak ugyanúgy lövése sincs erről a “bagel-head” nevű baromságról, mint az átlag magyarnak.

Japánnal kapcsolatban az egyik legutóbbi, nemrég elterjedt jelenség a kockára nyírt kutya. Amikor azt írom “elterjedt”, úgy értem: elterjedt a médiában, nem pedig úgy, hogy elterjedt Japánban.

“The latest Japanese craze” hirdeti a legtöbb főcím, és én még csak nem is haragszom ezért, megengedem nekik, na, így többen fognak rákattintani. Csak halkan jegyzem meg, hogy egy no-name kutya-szépségversenyen két-három japán magánember egyszeri, humoros ötlete elegendő ahhoz, hogy a neten mindenki úgy képzelje: a tokiói utcákon kockára nyírt kutyák rohangálnak, és minden sarkon otthagyják a szabályos, szögletes kakijukat. Ja, és a legfinomabb részlet: a neten terjedő legtöbb kockakutya fotó Taiwan-ból származik. Egy közkedvelt taipei-i kutyakozmetikus szalonjában készültek, ahol két vagy három unatkozó vendég kért valami szokatlan sérót a kutyusának. Úgyhogy “mindenki nyugodjon le a picsába!” 

Nekem sokkal furcsább az, amit szabályok írnak elő hivatalosan (póráz nélkül kutyával SEHOL, vonaton-metrón pedig még pórázzal-szájkosárral se!), vagy aminek a széleskörű népszerűségét a jólmenő üzletek léte igazolja (egész-testes Disney-figura jelmezek kutyáknak). És hadd zárjam - belátom, csapongó - soraimat ezzel a göngyszemmel: Ha a két fő problémád a kutyussal az, hogy 1) sokat ugat 2) nem hasonlít eléggé egy kacsára, ez a tökéletes termék a számodra.

(Ha tetszik a blog, like-old a Facebook oldalát. Az új írásokat ott mindig megtalálod, nem beszélve sok egyéb japánnal kapcsolatos posztról! Köszönöm!
https://www.facebook.com/majideblog/)