Összesöpörtem néhány szituáció-morzsát. Úgy érzem, annak ellenére, hogy töredékek, mindegyikből kibontható valami nagyon itteni. Egy meghatározhatatlan, keserédes, intenzív, bizarr és összetéveszthetetlenül japán pillanat. Vagy, ahogy ezt magyarul mondjuk: fíling.  

1) Szűk kis utcán sétálok hazafele éjjel, abban városrészben, ami a tanítványaim szerint messzire elkerülendő, mert a legveszélyesebb környék errefelé. (Amikor hangot adok a kételkedésemnek, mondván, hogy én soha semmilyen incidensnek nem voltam itt szemtanúja, a tanítványok általában ragaszkodnak a véleményükhöz, és meg is indokolják: “Ezen a környéken csak az elmúlt egy évben több, mint 10 zsebtolvajlás történt!”) Az utca végén lévő izakaya (kocsma) ajtaja kicsapódik. Kirángatja, lökdösi egymást két ember a bejárat elé, ott folytatják a verekedést, az ütések ügyetlenségéből ítélve már igencsak részegen. Utánuk a haverjaik, fele ennek szurkol, fele annak. Elállják az utamat, de úgy döntök - lustaság és kíváncsiság áll emögött - nem kerülök semerre, megpróbálok a legrövidebb úton, egyenesen átmenni köztük, keresztül az egyre fokozódó verekedésen. Akkor vesznek észre, amikor már csak pár méterre vagyok tőlük, és rögtön többen is ordibálni kezdenek a verekedőkkel, “jön valaki, hé, itt egy gai-jin”. Azok erre teljesen egyszerre állnak le, engedik el egymást és húzódnak az utca két oldalára, hogy átmehessek középen. Odabiccentek, visszabiccentenek, valahonnan a sötétből még egy félszeg “haró” (hello) is hallható. Nem fordulok hátra, de amint pár lépéssel odébb érek, a kiáltozásból tudom, hogy újra egymásnak estek.  


2) Bokrokkal sűrűn benőtt, nagy park a Narita nevű városban, a híres templom közelében. Éjjelre se zárják le, itt átvágva sokan rövidebb úton tudnak hazafele menni a közeli lakótelep irányába. Tavaly megerőszakoltak itt egy fiatal lányt. Aztán pár hónapra rá mégegyet, és most nemrég egy harmadikat is. Mivel a legtöbben a szégyenérzet miatt sosem jelentik az ilyesmit a rendőrségen, annyit biztosan feltételezni lehet, hogy ennél több áldozat volt, akik azóta is titkolják. De a harmadik eset után a rendőrségnek elege lett, és eldöntötték, ezt mostmár nem lehet annyiban hagyni. A kezükbe is vették az irányítást. Kimentek a parkba és több jól látható helyre is kirakták a táblát: "Vigyázat, a parkban gyakran nemi erőszakot követnek el!" 
(Mellesleg, ugyanez a fajta "tessék óvatosnak lenni" tábla a megoldás azokon az alacsony óceánközeli területeken is, ahol cunami-veszély van.)

3) Jövök kifele a metróból. Fekszik keresztbe egy kábel a földön, mindenkinek át kell rajta lépni. Mellette áll egy metró-alkalmazott, műanyagtölcsérbe beszél: "Tessék vigyázni, ne tessék megbotolni a kábelben! Tessék vigyázni, ne tessék megbotolni a kábelben." Fent a falon a digitális kijelző mutatja, erről a peronról Kelet-Tokióba indulnak a metrók. A kijelző aljáról celluxszal odaragasztott A3-as papír lóg le, rajta filctollal a felirat "a metrók innen Kelet-Tokióba mennek, NEM PEDIG Nyugat-Tokióba." Alatta, egyenes háttal, pislogás nélkül, szoborszerűen áll egy másik alkalmazott szintén tölcsérrel, amibe orvosi maszkon keresztül mondja bele: "Nyugat-Tokióba nem innen indulnak a metrók, hanem a másik oldalról." Csak néha-néha hagyja abba, épp csak annyi időre, amíg egy utas megkérdezi tőle, honnan mennek a metrók Kelet-Tokióba?


4) Kinek jutna eszébe úgy menni koncertre, hogy beöltözik a kedvenc tagjának az együttesből? Kinek jutna eszébe úgy vacsorázni rákot egy étteremben, hogy ehhez kis, vörös, plüss ollókat tesz a fejére? Kinek jutna eszébe ráírni a hangversenyteremben tartandó (Tim Burton filmzenékre épülő) nagyzenekari koncert plakátjára: "otthon ne felejtsd a jelmezed, gyere a koncertre kedvenc szereplődnek öltözve"? Nem válaszolom meg, mert mindenki pontosan tudja, hogy kinek. Aki látta a múlt héten a szuzukai futamot, annak például feltűnhetett a sok formaegyes versenyautónak öltözött Honda-drukker. De a fenti, talán könnyed/szórakoztató példáknál nekem sokkal megszokhatatlanabb, amikor a magasművészet kapcsán, múzeumokban folyik ugyanez. Az még hagyján, hogy a Warhol kiállításon a múzeum boltjában konkrétan igazi Campbell konzervleveseket árulnak. De - javítson ki kommentben, aki szerint tévedek - én nem tudom elképzelni, hogy bármely más országban, a Magritte kiállításon dolgozó múzeumi alkalmazottaknak olyan egyen fekete kabátba és keménykalapba kelljen öltöznie, amilyet a férfiak viselnek a festő híres - három holdas - képén. Ezek után, gondolom, az evidens, hogy Dalí kiállítás nem képzelhető el kötelező műbajusz nélkül.  

5) Önkiszolgáló pénztár a ruhaboltban. A vevőnek nincs más dolga, mint eltávolítani a vállfákat, mielőtt behajigálja az összes megvásárolni kívánt holmit ebbe a kis szekrénybe. A masina egy pillanat alatt megtalálja a cédulákat, leolvassa a vonalkódokat, összeadja az árakat, és nem panaszkodik, ha csak nagy pénzzel tudsz fizetni, bármikor bármiből visszaad. Nem rossz, de nagyon várom az újgenerációs verziót, ami - reményeim szerint - a fizetés után már szépen összehajtogatva adja majd ki a ruhákat. 

Ha ez nem volt elég, az előző öt morzsa megtalálható itt.

Ha tetszik a blog, like-old a Facebook oldalát. Az új írásokat ott mindig megtalálod, nem beszélve sok egyéb japánnal kapcsolatos posztról! Köszönöm!