Felhangzik a fesztiválközönség ujjongása, a horizonton pedig megjelenik az ünnepelt alakja. Mindenki szeretné egy kicsit vinni a vállán, vagy legalább egy miniatűr verzióban megvásárolni szuvenírnek. Már az is nagy szó, ha csak megtapintani sikerül a két méter magas péniszt. Mindenki meghatódik kicsit, ahogy a napfény visszaverődik a gigantikus acélmakkról. A szexiparban dolgozók imára kulcsolják össze a kezüket. A magyarázat szerint eredetileg miattuk jött létre ez az esemény a Kawasaki-ban található Kanayama nevű (a férfi nemiszervet ünneplő, dicsőítő) szentély területén. A szexuális úton terjedő betegségek elkerüléséért, és az üzlet felvirágzásáért jártak (egyes cikkek szerint JÁRNAK) ide imádkozni. Az évente megrendezett fallosz-fesztiválra érkezett vendégek közt azonban mindenféle korosztály és embertípus megtalálható. A rózsaszín fallosz-szobrot gyakran “drag queen”-ek cipelik a vállukon, de nem sértődnek meg, ha egy-két kimonós nagymama is besegít. A középkorú férfiak, üzletemberek szemében mindez persze egy csöppet fura és ciki, ők inkább a dolgok komolyabb oldalát élvezik: szívesen húznak az arcukra pénisz- és herezacskó alakú gumi maszkokat. A fiatalabb generációnak se kell attól félni, hogy unatkozni fog. A fütyi alakú sütiket, fagyikat, nyalókákat minden sarkon lehet kapni. Az egészen kis gyerekeket pedig bármikor fel lehet ültetni a (gondolom nem szükséges leírnom, hogy milyen alakú) libikókára. Az általam olvasott cikkek egyikében szerepelnek idézetek a fesztiválra rendszeresen járó japánoktól, akik alapvetően kétfajta magyarázatot adnak a fallosz-ünnep mibenlétére. Egy tradicionálisat és egy oktató jellegűt. Az első szerint régen egy éles fogú, harapós démon bújt el a nők vaginájában, és félbeharapta az oda behatoló péniszeket. Ezért készítette egy helyi kovács az acél műfaszt, ami végül sikeresen eltörte a démon fogait, és ezért azóta is ünneplik. A második típusú indoklás szerint, “ha a kislányok nem látják elég korán és elég gyakran a férfi nemiszervet, akkor félő, hogy pánikolni fognak, amikor eljön az idő...” A fesztivál évről évre sikeresebb, a külföldi látogatók körében is, a környék egyik legfontosabb turisztikai látványossága, üzleti siker és - bizonyos réteg szerint - a japán kultúra része. 

Megumi Igarashi egy japán szobrász, festő, aki szerint a női nemiszerv (a férfival ellentétben) ebben a társadalomban még mindig abszolút tabu, egy eltitkolt, démonizált, visszataszító valami, amit minden szinten megpróbálnak elrejteni a (nem csak kiskorú, hanem akár felnőtt) szemek elől.  Igarashi úgy gondolta, ha péniszt formázó kulcstartókat, tollakat, kabalafigurákat minden gond nélkül lehet kapni, és ezen senki nincs megdöbbenve, vagy pláne felháborodva, akkor nyilvánvalóan a vagina-alakú emléktárgyakkal, mütyűrökkel sem lehet baj. A legolcsóbb, legegyszerűbb megoldást választotta: saját vagináját beszkennelte és 3D printerrel kinyomtatta, különböző méretekben, melyek közül a legambiciózusabb egy anatómiailag korrekt kajak volt. Ennek a technikai kivitelezése nem olcsó, úgyhogy “crowd-funding” módszerrel szedte rá össze a pénzt, majd a alkotás befejeztével (ahogy ez ilyen esetekben szokás) hálája jeléül, cserébe küldött a támogatóinak egy kis ajándékot. A 30 ember, aki anyagilag segítette a mű létrehozásában, megkapta tőle a 3D scan digitális adatait, más szóval a vagina paramétereit. A művészt emiatt letartóztatták és elítélték, obszcenitás vádjával. 400,000 yenre (egymillió forint) bírságolták, azzal az indoklással, hogy a vagina digitális adatainak megosztása ízléstelen, valamint - ami a legrosszabb, és Japánban, mint tudjuk, ezt mindig igyekeznek elkerülni - a 30 embert, akinek elküldte, felizgathatja szexuálisan. 

Fasznyalóka igen, pinakajak nem. Ennyi. 

Ha tetszik a blog, like-old a Facebook oldalát. Az új írásokat ott mindig megtalálod, nem beszélve sok egyéb japánnal kapcsolatos posztról! Köszönöm!