A japán vonatok legtöbbje önvezérelt, nincs szükség mozdonyvezetőre. Illetve, nem lenne szükség, de a biztonság kedvéért mindig ott van egy. Illetve, egy van a vonat elején, egy meg a végén. Ez utóbbi mondja be, hogy mire lehet átszállni, és hogy záródnak az ajtók. Ezt egyébként az állomáson a hangszórók is bemondják, szó szerint ugyanúgy, egy-két másodperc csúszással. A vonat hátuljánál fontoskodó illető, nevezzük őt masinisztának, ezután a peronon található gombbal zárja az ajtókat, és a vonat elindul. Gurulunk ki az állomásról, egyre gyorsabban. A mozdonyvezető ezen a ponton már biztonságban tudhatja magát: messze a perontól, zárt fülkéjében nyugodtan ellazulhat. Nem így a masiniszta, akinek ki kell hajolni az ablakon, figyelve nem áll-e valaki túl közel a gyorsuló szerelvényhez. Nem is sejti szegény, milyen kiszolgáltatott helyzetben van.

 

Képzeljük oda magunkat erre az állomásra, és legyünk őszinték. Mindannyiunkban – ha csak egy kicsit is logikusan gondolkodunk – ugyanaz az ötlet kell, hogy felmerüljön, egy késztetés, melynek ellenállni nem lehet, hisz oly egyértelműen kínálja magát: vajon arcon tudom-e köpni az elsuhanó masinisztát? Megtorolni úgy se tudja majd, a szerencsétlen hülyéje! Nos, ez a – japán visszafogottsággal és udvariassággal csak nehezen összeegyeztethető – mutatvány annyira elterjedt, hogy miatta két intézkedésre is szükség volt. Először is, a peron szélére kivezényelt biztonsági őrökre, akik az utasoknak háttal, széttárt karokkal állnak, míg a vonat be- és kigurul. Ez kétszeresen is jó, mert (elvileg) így nem csak a köpködő huligánokat rettentik el, hanem ráadásul az öngyilkos-jelölteket is. Testtartásukkal jelzik: itt most nem ugorhatsz be a vonat elé. Ezt a védelmi rendszert egyébként könnyen ki lehet játszani, tekintve, hogy a biztonsági őrök tíz-tizenöt méterenként állnak csak. A céljuk tehát nem fizikailag ellehetetleníteni a vonat elleni támadást, inkább csak szimbolikusan emlékeztetni mindenkit a szabályokra. A problémára kitalált második megoldás pedig nem más, mint mai aktuális metró poszterünk, az úgynevezett „ne csúljad már le a masinisztát!”