Öt emlékezetes jelenet az óráimról. 

1) 13 éves lány, úgynevezett “returnee”. Élete első pár évét Amerikában töltötte, mielőtt a család visszaköltözött Japánba. Ennek köszönhetően két szempontból is kivételes. Egyrészt ott van a folyékony (bár korlátozott szókincsű) angol társalgási készsége, másrészt úgy általában a magabiztos fellépése. A tanterembe nem beslattyog, mint sokan, nem csak símán bejön, hanem BEVONUL. Nem ül le, állva marad a széke mellett, és várakozóan tekint rám, mintha most mondanom kéne valamit. Nekem fogalmam sincs mi történik. Pár másodpercig még kivár, hátha magamtól észreveszem, aztán elveszti a türelmét, és bejelenti: “Új kabátom van!” Ezt követően háromszor megpördül, hogy a rózsaszín skótkockás, hosszú téli kabátot minden irányból megcsodálhassam. “Nagyon csinos.” Mondom neki, amit ő egy rövid szigorú fejbólintással nyugtáz, és a bókot zsebrevágva helyet foglal. Nagyon pici, de valahogy mégis sikerül neki fentről lefele nézni rám, amikor megszólal: “Ma nem akarok tanulni. Játszunk valamit.”

2) 45 éves háziasszony, alapvetően vidám és bugyuta természet. Fantasztikusan lelkes és tehetségtelen az angoltanuláshoz. Melléknevek szuperlatívuszait gyakoroljuk, leg-eket. 
Én: Mi a leggazdagabb ország a világon?
Ő: Beverly Hills. 
Én: Oké. Mi a legszegényebb ország?
Ő: Afrika.
Én: Kiváló. Mi a legveszélyesebb ország?
Ő: Brazília.
(Nem a műveltségét akarom tesztelni, csak a szókincsét, és mivel a válaszaiból kiderül, hogy értette a kérdést, más engem nem érdekel. Ez viszont most némileg kizökkent, és felkelti az érdeklődésemet.)
Én: Miért gondolod így?
Ő: Mert a tévében láttam, hogy a boltokat éjjelre lehúzható fémráccsal zárják le. 
Én: (kimutatok az ablakon, az utca túloldalán lévő boltokra) Olyanokra gondolsz, mint azok ott?
Ő: Igen, igen, pontosan!
Én: Akkor ezek szerint Japán is veszélyes ország?
Ő: (jót nevet a butaságomon) Dehogy, dehogy, Japán nagyon biztonságos ország!
Én: Értem. Folytassuk. Mi a legfélelmetesebb dolog a számodra?
Ő: (kis szünet, hezitálás, majd közelebb hajol hozzám, és bizalmasan mondja) A rendőrség.

3) 16 éves srác. Személyiségét így tudnám jellemezni: szociálisan kaotikus. A társalgási és társasági szabályokra fittyet hány. Imádja Amerikát, főleg az amerikai filmeket, főleg az azokban használt amerikai szlenget. Hobbiszerűen bemagolja a tévéből tanult kifejezéseket, de mivel nem biztos a jelentésükben, rajtam teszteli őket. 
Én: Helló, hogy vagy?
Ő: Mr. Marton...
Én: Igen?
Ő: (mutatóujjal hirtelen felém bökve) MI A PÁLYA?
Én: Semmi különös.
Ő: Oh... Öö... Értem. Köszönöm.
Én: Lássuk a házifeladatodat.
Ő: Frankón? Oké. Te jóságos atyaúristen! A házifeladat!
Én: Elfelejtetted megcsinálni?
Ő: Nem, nem itt van, tessék.
Én: (nézem át a válaszait) Nagyon jó, szép munka. Csak itt van egy hiba. Nem írhatod, hogy “taked”, ez rendhagyó ige, azt kell írnod “took”. 
Ő: Jézus! Ez de szopás...
Én: Figyelj, ez egy tanóra, én a tanárod vagyok. Nincs teljesen rendben, hogy ilyen stílusban beszélsz. Én most nem haragszom, de más tanár haragudni fog. Haverok beszélhetnek így egymással. 
Ő: Értem. Mr. Marton sensei! Hibát követtem el. Nem szabadott volna. A picsába!

4) 15 éves lány. Csendes, visszahúzódó, az esze vág, mint a borotva. A kérdéseimre szemlesütve válaszol, mindig ugyanúgy: halkan és intelligensen. 
Én: Nemsokára kezdődik az új tanév, várod már?
Ő: Nem, nem akarok gimnáziumba járni. Egyetemre akarok járni. 
Én: Hogyhogy?
Ő: Orvos és gyógyszerész akarok lenni, ilyesmit a gimiben nem tanítanak. 
Én: Hát majd az leszel, pár év múlva, nem sürget semmi.
Ő: De. A nagyszüleim nagyon betegek. És már öregek is. Úgyhogy sürgős. Minél hamarabb ki akarom kutatni, hogyan lehet súlyos betegségeket gyógyítani. 

5) Házifeladatokért cserébe matricát szoktam adni. Dizniset, autósat, masnisat, pokemonosat, stb. Nem mind ugyanannyira népszerű. Van, amitől teljes eksztázisba esnek a gyerekek. És van, amit megnéznek, csalódottan sóhajtanak egyet, enyhe fintorral visszaadják nekem, és elnéző mosollyal annyit mondanak: kösz, de nem.

10 éves kisfiú ül velem szemben, óra eleje, állja a tekintetemet. 
Én: Esetleg láthatnám a házifeladatodat?
Ő: Hm, nem tudom. Esetleg láthatnám a matricáidat?

Végül, ilyen az, amikor egy igen tehetséges 8 éves kislány komolyan veszi a feladatot a munkafüzetben.

Ha tetszik a blog, like-old a Facebook oldalát. Az új írásokat ott mindig megtalálod, nem beszélve sok egyéb japánnal kapcsolatos posztról! Köszönöm!