(Fiktív sztori. A tanítványaimtól hallott történetfoszlányok ihlették.) 

Taka nem akart közös képviselő lenni. Hallomásból, ismerősöktől már tudta, hogy ez nem egy hálás feladat. Különösen bosszantotta az, hogy a problémák kétharmada az ő közbenjárása nélkül is megoldódna, ha az emberek hajlandóak lennének beszélni egymással. Ha valakit zavart, hogy a Rainbow Flower Mansion nevű lakóház 104-es számú lakásában éjjelente porszívóznak, akkor - ahelyett, hogy becsöngetett volna oda - írt egy emailt Taka-nak. “Legyen szíves rászólni, stb. stb.” Taka-nak ilyen esetben fel kellett vennie a kapcsolatot a lakótelepért felelős ingatlanos céggel, azon belül az ő tömbjükhöz tartozó ügyintézőkkel. Ők ezután emailben megkeresték a 104-es lakost, és elhívták egy probléma-megoldó beszélgetésre, amire a ház földszintjén, egy külön erre a célra kialakított szobában került sor.  


Már, ha sor került rá. A 104-es lakos persze tisztában volt vele, hogy hibát követett el - legalábbis miután az email-es postafiókjában a beérkezett levelek között megpillantotta az ingatlanos cég nevét. Viszont azzal is tisztában volt, hogy ez a hiba (és a következményei) egyelőre nem teljes értékű részei a valóságnak. Nem lesz belőlük igazi, létező probléma, nem lesz szükség se gondolatokra, se tettekre, HA: sosem nyitja meg ezt az emailt. 

Taka az a fajta ember volt - mert nem sok, de tényleg van ilyen - akinek lassan jár az agya, de nem ostoba. Jó időbe telt, mire egy gondolat megformálódott a fejében. De az a gondolat megállta a helyét. Amikor kibontotta a borítékot, és elolvasta az értesítőt, amiből megtudta, hogy ő lesz az új közös képviselő, leült és megpróbálta elképzelni, hogyan is kell majd ezt okosan csinálni. Beismerni, hogy nem alkalmas a pozícióra - ez az, ami minden áron elkerülendő. Most is erre gondolt, a 104-es incidens kapcsán. Egyszerűen csak feladni, és az éjjeli porszívózást elkönyvelni megoldhatatlan problémának, ez szégyellnivaló kudarc lenne. Taka előtt nem volt ismeretlen a korábbi közös képviselők megoldása. A következő a teendő: annyi időigényes extra vizsgálatot indítani, amennyit csak lehet. A mellékes körülmények, lehetőségek, apró-cseprő részletek kibogozása szerencsés esetben olyan sok időt vesz majd igénybe, hogy közben lejár az egy év, és új lakót neveznek ki (akarata ellenére, mint mindig) közös képviselőnek. Taka tehát tudta, hogy mi a jó hozzáállás, de abban már egyáltalán nem volt biztos, hogy mi a helyes hozzáállás. A figyelmét hamar elterelte a porszívózásról egy újabb, nagyobb probléma. 

A 3. emeleti fémes, kongó zaj egy későesti órában kezdődött. Ütemes és üreges, nem szörnyen zavaró, de nem is figyelmen kívül hagyható. Eredete, természete, oka és pontos helye bizonytalan volt. Az emeleten lakók mind más-más véleményen voltak, csak abban értettek egyet, hogy aludni így nem lehet, és titokban még abban is, hogy valószínűleg a 302-esben lakó Masato az. A szemkontaktust mindig elkerülő, huszonéves, sietve csoszogó, gyakran motyogó egyetemista az anyjával élt. Sosem köszönt a többi lakónak, és a postaládájából kiszedett szórólapokat mindig bedobálta a szomszédjaihoz. Őt már eleve nem szerették, könnyű volt még valamiért haragudni rá. 

Miután a 3. emeleti lakosok (Masato is) emailben egytől-egyig elpanaszolták neki, hogy minden este hallják a furcsa zajt, Taka megpróbálta logikusan végiggondolni a helyzetet. Bárki okozza is, az illető valószínűleg egyike volt azoknak, akik felhívták őt, és ezt azért tette, hogy megpróbálja elterelni magáról a gyanút. Talán ebben még fogódzót is lehetne találni? Aki a leghevesebben vádol, az a legvalószínűbb tettes? Könnyen elképzelhető volt, hogy ez így van, de az is, hogy nem. 

A Rainbow Flower Mansion-ben már pár hete állandó volt az izgatott találgatás, a suttogó célozgatás, a feszült lépcsőházi találkozások. Lehet, hogy Masato-t veri az anyja? Lehet, hogy Masato veri az anyját? Lehet, hogy valaki más az, valaki, akinek esténként dührohamai vannak, és részegen tör-zúz a lakásában? Lehet, hogy valaki titokban elzárva tart egy illegális háziállatot? Vagy egy embert? Taka eközben egyetlen dologban bízott: hogy bárki legyen is felelős a zajért, mostanra talán már megrémült, és abbahagyja. Biztos nem gondolta, hogy ekkora ügy lesz belőle. 
De az újdonsült közös képviselőnek nem volt ilyen szerencséje. A zaj nem szűnt meg, este 8 és 11 között minden egyes nap hallották. A 3. emeleti állapotok kezdtek egyre kevésbé civilizálttá válni. A 301-es, rücskös arcbőrű, ápolatlan fogsorú Tomokazu-san, akit télen-nyáron mindenki csak ugyanabban a mackónadrágban látott, és akiről pontosan lehetett tudni, ha ő ment le a lifttel, mert sosem bírt az első cigivel addig várni, amíg kiér az utcára, mindig is hirtelen haragú volt. De most ez a harag kezdett benne megkeményedni és állandósulni. Mivel szóban, szemtől-szembe nem lehetett neki szabad utat engedni (a jószomszédi látszat mindenek felett), kénytelen volt egyéb módokon megnyilvánulni. 

Masato igencsak meglepődött, amikor egyik reggel felült a ház mögötti parkolóban tárolt biciklijére. Az még hagyján, hogy az elülső abroncs teljesen le volt eresztve. De amikor a laposan, üresen puffogó gumival csakazértis megpróbált betekerni az egyetemi előadásra, ahonnan késésben volt, rögtön az első sarkon azt is észre kellett vennie, hogy a fék sem működik. Valaki elvágta a vezetéket. Masato furcsának találta ugyan mindkét jelenséget, de elkerülte a figyelmét az, hogy a kettő együtt sokkal furcsább, mint külön-külön. A praktikusabb és logikusabb gondolkodású Taka - miután végigolvasta Masato beszámolóját, és becsukta a laptop-ját - rögtön erre gondolt: a két terv kölcsönösen kioltja egymást. Nem lesz nagy probléma, hogy nincs fék, ha a lapos gumival úgysem tud igazán gyorsan menni. Bár az is lehet, hogy a tettes először elvágta a vezetéket, aztán megijedt, megbánta, de visszacsinálni már nem lehetett, ezért kiszúrta a gumit. 

A megoldás, vagy az első lépés a megoldás felé, a 303-asban lakó idős, életerős, lilahajú nénitől, Oba-szan-tól érkezett. Egyik este minden 3. emeleti lakó jöjjön ki az otthonából, egyszerre, és gyűljenek össze a lépcsőházban. Ezután valaki menjen be egyenként a lakásokba, és hallgassa meg, van-e zaj. Ha nincs, legalább tudni fogják, hogy a lépcsőházban várakozók valamelyike szokta okozni. Ez ésszerűnek tűnt, de egy közös képviselő erre nem kérhette meg a lakókat, ehhez a hatóságok közbenjárására volt szükség. A rendőrség hajlandónak mutatkozott segíteni a háznak, és nagyjából egy hónap múlva, egy vasárnapi délutánon mindenki ott toporgott a harmadikon a lépcsőházban. Biztonsági kamerák az összes emeleten voltak, Taka ezeken keresztül - a rendőrség felügyelete alatt - meggyőződhetett róla, hogy mindenki kijött. Végül egyik lakásba sem kellett bemenni, mert nem telt bele pár percbe, és a folyosón mindannyian meghallották a szokásos zajt. A falból. Ahol a vízvezeték megy. Amint hamar kiderült, pár perccel korábban az egyik legfelső emeleti lakó kihúzta a dugót a kádból. 

A közös képviselő megtett mindent, amit ilyen helyzetben elvárhatnak tőle: kapcsolatba lépett a céggel, amelyik tervezte és építette a házat, azok pedig némi mellébeszélés után bevallották, hogy nem tudnak semmilyen megoldást javasolni. Taka két héten át telefonálgatott és emailezett, próbálva megszerezni az épület tervrajzát, amit végül nem küldtek el neki. De szóban azért annyit elárultak, hogy a vízvezeték egyenesen jön le a falban az ötödikről, a harmadikon pedig derékszögben elfordul, ahol a lezúduló víz súlya, és valószínűleg egy törött csavar találkozása okozza a visszhangzó kopogást. Ez a magyarázat szerepelt azon a nemhivatalos értesítőn, amit mindenki megtalált a postaládájában. Az egyik lakó csak most nyugodott meg teljesen. Rettegett tőle, mi lesz, ha egy idegen (pláne, ha egy rendőr) bemegy a lakásába. Tudta, hogy amit ott találnak, azt nem lehet majd kimagyarázni. 
Miután az utolsó értesítőt is bedobta, Taka hazament a lakásába, és ledőlt a kanapéra. A repedéseket nézegette a plafonon, amikor hallotta, hogy megcsörren a telefon. Lehet, hogy mégis ki tudják cserélni azt a törött csavart? Lehet, hogy egy lakó az, egy újabb panasszal, mert ahhoz sem volt türelme, hogy emailt írjon? Lehet, hogy a felesége az, hogy leellenőrizze, tényleg otthon maradt-e ma este? Lehet, hogy a rendőrség, mert Masato-t holtan találták? Taka kihúzta a telefont a falból, és benézett a hűtőbe, ahol szerencséjére még talált egy sört. “A rejtély megoldódott, de a probléma nem.” Mondta magának hangosan. Még tíz hónapig kellett közös képviselőnek lennie. 

Ha tetszik a blog, like-old a Facebook oldalát. Az új írásokat ott mindig megtalálod, nem beszélve sok egyéb, Japánnal kapcsolatos posztról! Köszönöm!