maji-de

blogavatar

Öt éve Japánban. Történnek dolgok. Elmesélek párat.

Like!

Legfrissebb bejegyzések

2017.09.25.
2017.09.14.
2017.08.07.

Utolsó kommentek

Aerobik, rablók, hasmenés

Az, hogy ez a dolog létrejött, senkit nem lephet meg. Ez a dolog a természetes velejárója a valóságnak, és az lenne megdöbbentő, ha senkinek nem jutott volna eszébe. Ha objektíven megvizsgáljuk a körülményeket, a japán valóság tényeinek logikus láncolatát, fel fogjuk ismerni, hogy ez a dolog szükségszerű volt. Ez a dolog, ahogy már mindenki kitalálta, az aerobikos nyelvlecke.

Legyünk őszinték: mindannyian fantáziáltunk már erről. Ugyan ki az, aki angol órán még soha nem gondolt rá: “Sokkal érdekesebb lenne a nyelvtanulás, ha tornamozdulatokkal kötném össze!” Van-e olyan nő, aki aerobikozás közben nem erről álmodozik: “Bárcsak angol kifejezéseket is gyakorolhatnék edzés közben...” Ezeket az ösztönösen előtörő igényeket elégíti ki a japán aerobikos nyelvlecke.

Tény 1: Egészségesen kell élni. Hatvan fölötti tanítványaim majdnem minden hétvégén mennek túrázni. Én magam még sosem voltam úgy kirándulni a hegyekben, hogy tíz percenként egy nyugdíjas outdoor fanatik csoport el ne tűzött volna mellettem. Sőt: van egy speciális típusú japán, aki azt csinálja, hogy minden adandó alkalmat megragad az izomnyújtásra. Vonaton álldogálva, vagy sorban a pénztárhoz - rögtön megy a terpeszben hajlongás, vádli-rugóztatás, vagy ritmikus karkörzés. De már olyan nőt is láttam, aki kávézóban, barátnővel beszélgetve vágta magát jóga-pózokba.

Tény 2: Ennek az országnak mostmár tényleg muszáj megtanulnia angolul. A Tokiói Nemzetközi Filmfesztivál húszfős személyzetéből senki nem érti azt a szót, hogy “subtitles”?! A bevándorlási hivatalban az ügyintézők flegmán közlik, hogy csak japánul beszélnek?! (Múlt heti élményeim.) Ez nem állapot.

Tény 3: A Japánon kívüli országok koszosak és veszélyesek, ezért a legjobb nem utazni sehova, de ha mégis utazunk, egyvalamire kell leginkább felkészülni. Nevezetesen, hogy a Föld többi országában van úgynevezett bűnözés. 

A fenti három tény együttes eredménye kézenfekvő. Tornázzunk úgy, hogy közben minden gyakorlathoz megtanulunk egy-egy hasznos angol kifejezést, amire szükségünk lehet, ha külföldön bajba kerülünk.

A videó elején jól látható, ahogy éppen bajba kerül egy nő. (A szöveg nyomokban tartalmazza az angol “trouble” szót, vagyis japánul “to-ra-bü-rü”.) Szó ami szó, megfagyott az ereimben a vér, amikor először láttam ezt a videót, és felháborodva néztem a csúnya külföldiek támadását a parkban. A videó alapján az elengedhetetlen mondatok, melyek ismerete nélkül felelőtlenség utazni:

“Vegyél el tőlem, amit csak akarsz!”

“Hagyj életben!”

“Két férfi kirabolt.”

Még ha olyan szerencsésen alakulnak is a dolgok nyaralás közben, hogy valami csoda folytán senki nem akar kirabolni, akkor se nyugodhatunk meg. Megbetegedni bármikor meg lehet, és ilyen esetben tudni kell, mit mondjunk az orvosnak.

“Hívják a mentőket, kérem!”

“Csúnya hasmenésem van!”

“Lázasnak és gyengének érzem magam.”

“Allergiás vagyok a penicillinre.”

“Beszél valaki japánul?”

“Hányat kell ebből bevennem?”

“Érvényes erre az egészség-biztosításom?”

Tovább

Metró poszter 3

A japán vonatok legtöbbje önvezérelt, nincs szükség mozdonyvezetőre. Illetve, nem lenne szükség, de a biztonság kedvéért mindig ott van egy. Illetve, egy van a vonat elején, egy meg a végén. Ez utóbbi mondja be, hogy mire lehet átszállni, és hogy záródnak az ajtók. Ezt egyébként az állomáson a hangszórók is bemondják, szó szerint ugyanúgy, egy-két másodperc csúszással. A vonat hátuljánál fontoskodó illető, nevezzük őt masinisztának, ezután a peronon található gombbal zárja az ajtókat, és a vonat elindul. Gurulunk ki az állomásról, egyre gyorsabban. A mozdonyvezető ezen a ponton már biztonságban tudhatja magát: messze a perontól, zárt fülkéjében nyugodtan ellazulhat. Nem így a masiniszta, akinek ki kell hajolni az ablakon, figyelve nem áll-e valaki túl közel a gyorsuló szerelvényhez. Nem is sejti szegény, milyen kiszolgáltatott helyzetben van.

 

Képzeljük oda magunkat erre az állomásra, és legyünk őszinték. Mindannyiunkban – ha csak egy kicsit is logikusan gondolkodunk – ugyanaz az ötlet kell, hogy felmerüljön, egy késztetés, melynek ellenállni nem lehet, hisz oly egyértelműen kínálja magát: vajon arcon tudom-e köpni az elsuhanó masinisztát? Megtorolni úgy se tudja majd, a szerencsétlen hülyéje! Nos, ez a – japán visszafogottsággal és udvariassággal csak nehezen összeegyeztethető – mutatvány annyira elterjedt, hogy miatta két intézkedésre is szükség volt. Először is, a peron szélére kivezényelt biztonsági őrökre, akik az utasoknak háttal, széttárt karokkal állnak, míg a vonat be- és kigurul. Ez kétszeresen is jó, mert (elvileg) így nem csak a köpködő huligánokat rettentik el, hanem ráadásul az öngyilkos-jelölteket is. Testtartásukkal jelzik: itt most nem ugorhatsz be a vonat elé. Ezt a védelmi rendszert egyébként könnyen ki lehet játszani, tekintve, hogy a biztonsági őrök tíz-tizenöt méterenként állnak csak. A céljuk tehát nem fizikailag ellehetetleníteni a vonat elleni támadást, inkább csak szimbolikusan emlékeztetni mindenkit a szabályokra. A problémára kitalált második megoldás pedig nem más, mint mai aktuális metró poszterünk, az úgynevezett „ne csúljad már le a masinisztát!”  

Tovább

Metró poszter 2

A szararimen (japán öltönyös irodai alkalmazott) egyik alapvető tulajdonsága, hogy siet. Sétálva átszállni egyik metróról a másikra – ez időpocsékolás, hiszen az utat szaladva is meg lehetne tenni, és akkor több idő marad munkára. Ebből következik, hogy – hiába jönnek öt percenként a metrók – a szararimennek mindig arra kell felszállnia, ami épp már zárná az ajtókat. Irodai munkából adódó rossz fizikuma miatt nem rendelkezik olyan izomerővel, hogy puszta kézzel megfogja a záródó metróajtókat. Tudja jól, hogy megalázó módon odacsípné a kezét, így a fájdalmat elkerülendő inkább az esernyőjével döf egyet előre, és bedugja az ajtók közé. Ennek a manővernek három eredménye van, és egyik sem az, hogy ő fel tud szállni a metróra. Egyrészt garantáltan megböki az ajtó közelében álldogáló utasokat, másrészt a (százyenes, vékonyka műanyagból készült, eldobhatós) esernyőjét kettétörik a záródó ajtók, harmadrészt a metró így is el fog indulni, a szararimen pedig szaladhat a szerelvény mellett. Felmerülhet a kérdés: Miért ilyen makacs? Miért nem ismeri be a vereségét, és engedi csak el az esernyőjét? Miért kockáztatja az életét egy szétroncsolódott ócska ernyő és egy egyértelműen lekésett metró miatt? Ahogy a plakát mutatja, a szararimennek sikerül olyan szerencsétlen módon futnia a peron szélén, hogy egy gyanútlan idős néninek pont belerúgjon a hátsófelébe. Egy szemfüles fiatalember (az arcán aránytalanul heves düh tükröződik) hálisten benyomja a peronon található vészfék-gombot. Így az eddig biztonságban lévő (bár részben megbökött) utasok is megszívják, épp látható, ahogy elesnek. Miközben tragédia tragédiát követ, az egyetlen szereplő, akinek hivatalból közbe kellett volna lépni és a kezébe venni az irányítást, vagyis az állomásfőnök (aki egyébként egy macska), nincs a helyzet magaslatán. Sokkos állapotban nyávog és hevesen izzad. A képen látható másik macska (aki viszont nem állomásfőnök, talán csak rokonok?) összefoglalja az olvasó számára a szituáció erkölcsi tanulságait. Ez angolul is látható a plakát tetején.

 

Végül egy kis extra magyarázat: a macskákra azért volt szükség, hogy a plakát készítői elsüthessék azt a ravasz szóviccet, amit kiagyaltak. Angolul a „jómodor” (amire ez a plakát nevelné az utasokat) „good manners”. Ezt a japán úgy ejti ki, hogy „guddo ma-na-a”. A japán hangutánzó szó a macska nyávogására a „nya-a”. A csattanós szlogen tehát így szól: „GOOD MA-NYA-A!”

Tovább

Mi a plobréma?

Elfogultság, túlzás és gonoszkodás nélkül ki lehet jelenteni: a japánok nem jók angolból. Ez egy nemzetközileg eléggé ismert tény, és gyakran olcsó gúnyolódáshoz is vezet, ami nekem (itt, most) nem célom. Bárki, aki ezt alaposan végiggondolja, be kell, hogy lássa: ennek a tudás-hiánynak az egész ország látja a kárát. Üzletember tanítványaim sokszor mesélik, hogy amerikai és európai cégek egyre gyakrabban veszítik el a türelmüket a hibás angolságú szerződések, a rossz kiejtés miatt érthetetlen videó-konferenciák során. Sokan inkább lemondanak a japán piacról, és angolul jól tudó országokra (Hong-Kong, Taiwan) koncentrálnak.

 

Az én tapasztalataim alapján nem az a legfőbb baj, hogy a japánok nem tudnak jól angolul, hanem inkább az, hogy nem tudnak jól angolt tanulni és angolt tanítani. Nagyon röviden: az elsőnek az oka a mereven szabály-követő lelkialkatban keresendő. Valaki, aki neveltetése miatt zsigerileg retteg attól, hogy eltérjen a „helyestől”, nem nagyon képes arra a laza kreativitásra és rugalmasságra, ami az idegennyelven való beszélgetéshez kell. Ami a második problémát illeti: az iskolai angolórák során a gyerekek egyszer sem szólalnak meg. A negyvenöt perc monoton jegyzeteléssel telik, az otthoni tanulás pedig brutális mennyiségű szókincs robotikus magolásával. Feleltetés, párbeszéd nincsen, és még az egyetemi angolszakon se jobb a helyzet. A szóbeli vizsga fogalma ismeretlen, az oktatás pedig nem angolul, hanem japánul folyik.

 

Ami engem személyesen leginkább megvisel (mert annyira könnyen orvosolható lenne), az egy ennél sokkal konkrétabb, kézzelfoghatóbb dolog. Nevezetesen a helyesírás, és azon belül is az R és L betűk összekeverése. Hogy két ismert szót válasszak: a „ramen” elején R betű áll, a „godzilla”-ban pedig L, de a japán eredetiben ez a két hang teljesen azonos. Ugyanúgy is vannak leírva, „ラ” azaz „ra” szótag van az egyiknek az elején, a másiknak a végén. Ez azonban ugyanannyira „ra”, mint amennyire „la”, vagy ugyanannyira egyik sem. Képzésileg a két hang között áll félúton, és abszolút mindegy, hogy japán szavak angol átírásában melyiket választom. A Skytree torony melletti hatalmas bevásárlóközpont homlokzatán SOLAMACHI felirat van, egyes katalógusaiban viszont már SORAMACHI. Ezzel speciel nincs semmi bajom. Jó, hát a következetlenség kicsit bugyután hat, de nyilván két különböző cég gusztusának másképp esett jól átírni, és nem egyeztettek.

 

A gond akkor kezdődik, amikor angolból átvett szavakat próbálnak később visszaírni japánból angolba. Ez, ugye, már egyáltalán nem mindegy. Így lesz az étlapokon a rák „clab”, a tarja „spare libs”. Így lesz a fent említett bevásárló-központ ágynemű osztályán „bedrinen” felirat, és az állatkertben az oroszlános játékokon „raion”. Épp a múlt héten találkoztam két különösen hátborzongató mutánssal. Az étlapon a csontnélküli csirke „born-less chicken” néven futott, amiről először azt hittem, hogy a tojás bonyolult körülírása. A puccos divatáruház puccos kávézójában pedig (a mindent uraló egészséges-mánia és fogyózás-őrület nevében) csak zéró kalóriás bort lehetett kapni, úgy mint „carolie less wine”. Álljunk itt meg egy pillanatra és ízlelgessük kicsit ezt a feliratot. Ebben ugye két dolog is igazán megdöbbentő. Az egyik, hogy még ha csak tippre megy is, hogy L vagy R, 50% esély akkor is lenne a helyes megoldásra, de valami bizarr balszerencse folytán mindig sikerül pont rosszul tippelni, akár egy szón belül kétszer is. A másik, hogy egy kávézó, ami egy belvárosi épület egész tetőteraszát képes kibérelni, és csak a legjobb minőségű Arabica kávékat árulni, az nem képes egy spell-check-et végigfuttatni a saját étlapján.

 

De nem akarok túl igazságtalan lenni. A japán fül egyszerűen így van kondicionálva. Ahogy az óráim során erről épp elégszer meggyőződhetek, a rake-lake, rain-lane, right-light angol szavak között semmilyen különbséget nem érzékel. (És egyébként ugyanez a helyzet a B-V és a F-H hangpárokkal.) Ilyesmi mindenhol előfordul, ahol idegennyelven tanul valaki. A magyar fülnek is sokszor gondot okoz mondjuk megkülönböztetni a thin-sin-fin szavak kezdőhangjait, vagy a meghallani a különbséget a „man” és „men” szavak közepén. Ezt a jelenséget nagyon gyorsan fel kellett fedeznem, miután ideköltöztem. A Japánban töltött első vagy második hónapom idején éppen választások voltak itt. Ez a téma gyakran szóba került az óráim során, felnőtt tanítványok általában nem riadnak vissza a politizálástól. Intim témák viszont soha nem kerülnek elő, ezért nagyon meglepődtem, amikor egyik női tanítványom (a szokásos kiejtési hibát ejtve) vidáman megkérdezte tőlem: In Hungary, how often do you have ELECTIONS?”

 

Tovább

Metró poszter 1

A japán öltönyös irodai alkalmazott neve "szararimen" (salary man). A szararimen egyik ismertetőjegye, hogy péntek késő este ittas állapotban tántorog egy metró állomáson, amiről nem tudja, hogy melyik, de biztos nem az, ahova menni akart. (Ennek oka a szokásos pénteki kötelező céges ivászat.) A szararimen ekkor előveszi az okostelefonját, hogy megnézze hogyan jut haza. A kijelző bámulásától elszédül és ilyenkor gyakran el is esik. A betintázott szararimen valami rejtélyes oknál fogva különösen kedveli a peron szélét. Megfigyeléseim alapján leggyakrabban ott tartózkodik. Ilyenkor előfordul, hogy beesik a sínekre. A magasfeszültségű vezeték nem ott van, hanem fenn, és metró is ritkán jár már késő este, így a szararimen életben marad. Viszont minden vonatot meg kell állítani miatta. Így emberek tömegei késik le az utolsó csatlakozást hazafele. A részeg szararimen nem népszerű karakter. Pár hete került ki a lenti poszter minden állomásra. Hiába kötöd a nyakkendődet a homlokodra, attól nem lesznek ninja-reflexeid. Külön finom kis részlet a kárörvendő lány a háttérben, aki szadista mosollyal veszi fel a tragikus jelenetet. A nap hőse a néni a háttérben, aki benyomja a peronon található vészfék-gombot.

  

Tovább