Vannak, akik úgy gondolják, jó védekezés az, ha a gyengeségünket a kirakatba tesszük. Az elképzelés a következő. Ha azonnal, önként, nyíltan beismerjük, hogy miben vagyunk rosszak, mitől rettegünk, mit szégyellünk, akkor senki nem vádol majd azzal, hogy rejtegetünk valamit, senki nem fog faggatózni, és - remélhetőleg - nem lesz olyan fájó, amikor valaki rámutat ezekre a dolgokra. Az ilyen viselkedés alapja a félelem. Az ember fél, hogy kiderül majd róla ez vagy az, ha X téma szóba kerül - ezért inkább szóba hozza ő maga. Van egy új kollégám, 26 éves amerikai srác. Ha új emberrel ismerkedik meg, a bemutatkozást követő tíz percben valahogy mindig sikerül közölnie, hogy még szűz. Csak azt nem lehet leleplezni, ami már eleve ismert tény.

 

Ennek a stratégiának sajátos verziója az, amikor egy hibát tudatosnak, szándékosnak, sőt egyenesen erénynek állítanak be. A könyv, ami megoldatlanul hagyja a történet végét, az író vallomása szerint a nyitottság esztétikai hatása miatt, miközben csak nem tudta kitalálni, hogyan varrja el a cselekmény szálait. A humorista, akinek nem ülnek a poénjai, és utólag erősködik, ez egy irónikus póz volt a részéről, a “gyenge stand-up” karikatúrája. Vagy az élelmiszergyártó cég, aki a szégyellnivaló tényt, hogy a termékeikben lévő hús se alakra, se ízre, se színre, se állagra nem hasonlít semmilyen húsféleségre, reklámfogásnak használja fel... és be is jön neki!

Tudom, hogy otthon is kapható egy-két Nissin instant leves, de a cég fő terméke a 45 éve piacra dobott Cup Noodle. Papírcsészés por-ramen és szárított tészta, rá a forró (vagy csak megmikrózott) víz, kész a 150 yenes vacsi. Nem ritkaság, hogy valaki minden nap ráfanyalodjon a Cup Noodle-re. A rossz anyagi helyzetben (vagy alacsony gasztronómiai igénnyel) élő szomszédaim ajtaja előtt tucatnyi összenyomott Nissin papírdoboz lapul az átlátszó szemeteszsákokban. (Szemét témáról bővebben itt.) A Nissin kreatív csapata az évek során sokféle ínycsiklandozó ízvilággal kísérletezett, de ezekben a legfőbb közös elem: a picike, világosbarna, gumiszerű kockák, amit a Cup Noodle hívei, ki nem érdemelt nagyvonalúsággal, csak “hús” néven emlegetnek. A gyanús, izgalmas darabkák pontos eredete ismeretlen, és valószínűleg mindenki (cég és fogyasztók) érdeke, hogy ez így is maradjon. 

Beceneve “nazo niku”. A “nazonazo” nagyjából “feladvány, rejtvény, találós kérdés”, a külföldiek körében a bevett szakkifejezés tehát “mystery meat”. El lehet képzelni vonzóbb reklámszöveget is, mint a “titkos eredetű hús”. Mégis, a 45. születésnapját ünneplő Nissin - egyfajta önironikus, paradox, perverz logikával - ezt választotta. A limitált példányszámban megjelenő speciális (feketeborsos-szójaszószos) kiadás hivatalos fantázianeve “mystery meat festival”, és a normál csomagolásban megszokott húsmennyiség tízszerese található benne.

Nekem már eddig is sok fejtörést és bosszankodást okozott az a sajátos japán üzleti modell, ami arról szó, hogy bizonyos termékekből szigorúan csak egy fix adagot készítenek, és ha azt a boltokban mind felvásárolták, akkor nekiállnak az újabb terméket kitalálni. Ha nagyon népszerű, és pár nap alatt elfogy? Ez van, túl hamar elkapkodták. Nem szabad megengedni, hogy az igény bármilyen befolyással legyen a kínálatra! Joghurtszerű üdítőital kampány: minden hónapban új kiadás, egy-egy ország ízvilágára fókuszálva. Hiába vették volna sokan még utána is, ha egyszer letelt az adott hónap, az aktuális kiadás mindenhonnan eltűnt. (Volt magyar verzió is, a tanítványaim hoztak az órámra, nem pálinkás, nem is pirospaprikás, hanem: hideg meggyleves ízű. A címkén Hollókő-gyanús házak és nénik.) Nem volt tehát nagy meglepetés, hogy amikor az eredetileg 3 hónapra elegendőnek gondolt “mystery meat” levesek 5 nap alatt mindenhonnan elfogytak, a cégnek egyetlen reakciója volt - a bocsánatkérés.  

Aberrált ízlésvilág? Eltorzult étrend? Nem tudom, mi lehet a közös jellemzője az emberek azon csoportjának, akik önszántukból újra és újra Nissin leveseket vacsoráznak, és közben őszintén azt merik állítani, hogy a pszeudo-sertés darabkák finomak. Csak annyit tudok biztosan kijelenteni, hogy ennek a csoportnak én is a tagja vagyok. 

Ha tetszik a blog, like-old a Facebook oldalát. Az új írásokat ott mindig megtalálod, nem beszélve sok egyéb japánnal kapcsolatos posztról! Köszönöm!