Különbség van japán hangulat és Japán-hangulat között. Számomra az első bármilyen itteni tipikus élethelyzet vagy látvány. Nem szükségszerűen ismert az országon kívül, valami, amit itt sokat látok, de máshol nem, szubjektív, esetleges és érzelem-alapú, a saját élményeimen átszűrve. Ez a blog alapja. A második: Japánnak az az aspektusa, ami a világ köztudatában él, ahogy a nagykönyvben meg van írva, az átlagember legelső, ösztönös asszociációi. A japán hangulat nem mindig annyira szép és kifinomult, mint a Japán-hangulat (jóllehet, néha még szebb), de vannak átfedések. 

Néha járok itt olyan helyeken, amiket sokkal “japánosabbnak” érzek, mint más helyeket, és kétségek nélkül érzem: ez itt most tényleg éppen olyan, amilyennek az EGÉSZ országot szokták hinni azok, akik sosem éltek itt. Akadnak váratlan pillanatok, amikben a “japánság” kvintesszenciája valósul meg. Az a valami, ami a kultúrához a népszerű gondolkodásban kötődik. A mozdulatok tudatossága és gazdaságossága a teaszertartás közben. Az emberi anatómia tanulmányozása, a mozgás fejlesztése támadás és védekezés céljából, a harcművészetekben. Az “ikebana” sajátosan aszimmetrikus, törékeny virág-elrendezési stílusa. A “haiku” költészet töredék-jellege, a “nihonga” (japán festészet) visszafogottsága. Mik azok a fő hangulatok, amik ezeknek a különböző - de mind sajátosan japán ízű - területeknek az esztétikájában megtalálhatóak? Amennyire én átlátom, négy fő koncepció létezik. 

Sibüi 
Tapintatos, visszafogott, sosem túl erőteljes és karakteres megformálás. A brit “understatement” rokona. Az erős hangsúlyok helyett finom utalások, jelzések. Csípősen fanyar, a szájat összehúzó ízekre mondják a köznyelvben. Erőlködés és látványos mutatványok nélkül kiváltott megrázó és mély művészi élmények sajátossága. Önkontroll, szigor, szabályozottság, alázat. Minél kevésbé van jelen az alkotó, minél kevésbé lehet érezni, hogy mindezt valaki létrehozta, annál jobb. A látvány hatását a szemlélő egy lassú, belső, személyes, intim élmény során tapasztalja csak meg. Talál egy különös figyelemmel megmunkált részletet, amiből spontán módon kibomlik az egész.  

Szabi 
A régi, kopott, elnyűtt dolgokban rejlő szépség. A hosszú ideje használt (akár elhasznált) tárgyak vonzereje. Az élet múlandóságát, a dolgok átmenetiségét felidéző benyomás. Semmi nem tart örökké, de minden ciklikus, idővel megújul, és aztán újra romlásnak indul. A csendes egyedüllét és szemlélődés hangulata. Az idő, az évek előrehaladtával ez a fajta szépség csak egyre jobban elmélyül. A fogalom központjában áll például a megjavított, helyrehozott kopások, törések, repedések esztétikai értéke. A tökéletlenség, a hiányosság bája. 

Wabi

A (szándékos vagy nem szándékos) egyszerűség és dísztelenség ideálja. A szó jó értelmében véve “közönséges” jelenségek szépsége, nem úgy mint “vulgáris”, hanem mint “mindennapi”. Más szóval: pózok és hatásvadász trükkök nélkül. A legkevésbé mesterkélt mű pedig nyilvánvalóan az, amit a természet hozott létre. A nyugati ember szókincsében ehhez a benyomáshoz leggyakrabban az “érintetlen” párosul, egy táj amit a civilizáció még nem formált át a saját igényei szerint. Különösen kedvelt épp ezért a váratlan, a véletlenszerű, az el-nem-tervezett elem, ami frissé teszi a látványt.

Aware

 Intenzívebben szomorú, egyértelműbben nosztalgikus hangulat. Az ősszel, a hervadó virágokkal, lehulló levelekkel, a világ lassú elmúlásával kapcsolatos gondolatok. “Mono no aware” formában kifejezetten a dolgok végességét, a tárgyak pusztulásra ítéletségét jelenti, de ugyanígy egy személyre is vonatkozhat. Másra, vagy saját magamra, abban a pillanatban, amikor felismerem: valaki ma már nem ugyanaz az ember, aki valaha volt. Az a bánat, ami kicsit az örömérzésben is felfedezhető, az öröm, ami kicsit jelen van a bánat pillanataiban is. 

Ha tetszik a blog, like-old a Facebook oldalát. Az új írásokat ott mindig megtalálod, nem beszélve sok egyéb, Japánnal kapcsolatos posztról! Köszönöm!