Tokió Arakawa nevű negyedében egy lakásban holtan találtak két embert. A középkorú házaspár már néhány napja halott volt, amikor egy bento (japán dobozos ebéd) házhozszállító cég futárja rájuk talált. A Japan Today híroldal elmondása szerint a rendőri helyszínelők először csak a férfit fedezték fel, látható sérülések nélkül, a földön ülve, a mosdó ajtajának dőlve. Az első kérdés persze az volt, miért nem jelentette a férfi halálát a felesége? A második pedig, hová tűnt a feleség? A nővel kapcsolatos gyanús körülmények akkor váltak lényegtelenné, amikor a vécé mellett megtalálták az ő holttestét is.

De ki halt meg először, és hogyan?

A boncolás kiderítette, hogy a férj a végzetes estén súlyosan részeg állapotban érkezett haza, és rendszeres gyógyszeres kezelés alatt állt. A hivatalos rendőrségi jelentés így rekonstruálta az eseményeket: A nagy termetű (közel egymázsás) férfi az italozásból késő éjjel hazatérve bódult, zavarodott állapotban volt, és véletlenül az előírt adagnál sokkal többet vett be minden gyógyszeréből. Röviddel ezután szívrohama lett, és a vécéajtó előtt összeesett. A feleség ekkor felhívta a rokonait, akik már aludtak, de hagyott nekik egy üzenetet, amiben elmondja, nagyon fél, mert a férje elájult és nem nem reagál semmire. Ezt követően a feleség bement a mellékhelyiségbe, de kijönni már nem tudott, mert a férj holtteste eltorlaszolta az útját. Két nap telt el a bento futár érkezésééig, mely időszak alatt a feleség kiszáradás következtében életét vesztette. 

Talán mindenki egyetért majd velem abban, hogy a legszembetűnőbb hülyeség ebben a jelentésben annak a figyelmen kívül hagyása, hogy HOGYAN JUTOTT BE a feleség a vécéhez? Ha annyira gyenge volt, hogy még az életbenmaradás érdekében sem volt képes két nap leforgása alatt egy százkilós testet odébblökdösni, hogyan sikerült neki először kinyitni és aztán visszacsukni az ajtót - feltéve persze, hogy a testet a halál beállta óta senki nem mozdította el? Ez csak egyféleképp lehetséges: a férfi (minden látszat ellenére) még nem volt halott. Amikor a nő felhívta a rokonait és üzenetet hagyott nekik, a férj még életben kellett, hogy legyen, ájultan heverve, nem pont a vécéajtó előtt, hanem kicsit odébb. Feleség el pisilni, férfi magához tér, odébbmászik két métert, és - mostmár aztán tényleg, véglegesen - jobb létre szenderül, eltorlaszolva (direkt?) a menekülés útját. 

Ez így elképzelhető, de miért nem hívta a mentőket a feleség? Főleg miután a rokonai nem vették fel a telefont, tehát tudhatta, hogy tőlük a következő pár órában nem számíthat segítségre. Vagy tervezte, hogy majd kihívja őket, csak fontosabb volt, hogy először elmenjen pisilni? És, mellesleg, miért kellett magára csuknia az ajtót? Na jó, pánik, sokkos állapot, irracionális kapkodás, megszokásból, oké, tegyük fel. Azt akkor sem vitathatja senki, hogy a rokonok (gyerekei? testvérei? a cikkből a pontos viszony nem derült ki) teljes tétlensége furcsa. Miért nem telefonáltak rá azonnal másnap, miután meghallgatták az aggasztó éjjeli üzenetet? Vagy, ha megtették, és egész nap senki nem vette fel, miért nem rohantak át személyesen? Talán nem voltak otthon, talán nagyon messze laknak, talán sosem hallgatják vissza az üzeneteket, talán nem tudják, hogyan kell használni a rögzítőt és véletlenül kitörölték, talán a feleség már sok ilyen bepánikolt üzenetet hagyott nekik, mert a férj minden pénteken bebaszva zuhan haza, vagy talán csak őszintén, a szívük mélyén nem érdekelte őket, hogy meghalt-e valaki vagy sem. Ezek csak az én találgatásaim, és miközben egyik sem látszik nagyon valószínűnek, egyikről se lehetne azt mondani, hogy elképzelhetetlen. 

De hogyan lehet egy mosdóban KISZÁRADÁSBAN meghalni? Én épp azt gondolnám, ha már be kell valahova ragadnom két napra, az legyen olyan hely, ahol korlátlan mennyiségű folyóvíz áll a rendelkezésemre! Ráadásul pont Japánban minden lakásban ivóvízzel húzzák le a vécét, ugyanaz a vezeték megy oda, ami a csapokhoz is. Azt pedig már végképp nem akarom firtatni, hogyan jutott be a futár a lakásba. Nem az a fura, hogy nyitva volt az ajtó, könnyen lehet, hogy a részegen hazaérkező férj elfelejtette bezárni. De amikor egy ételfutár azt látja, hogy a harmadik csöngetésre se nyit senki ajtót, akkor miért nem adja fel, miért érzi úgy, hogy ebben az esetben a legokosabb dolog hívatlanul bemenni a lakásba és körülnézni? 

Ha tetszik a blog, like-old a Facebook oldalát. Az új írásokat ott mindig megtalálod, nem beszélve sok egyéb japánnal kapcsolatos posztról! Köszönöm!